CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Görögkatolikus Metropólia meghívására Marton Zsolt váci megyéspüspök mondott szentbeszédet június 2-án, vasárnap Máriapócson, a nagyszülők és unokák zarándoklatán, ahol Szocska A. Ábel püspökkel végzett közösen Szent Liturgiát. A Nyíregyházi Egyházmegye tudósítását közöljük. Nemzeti kegyhelyünkön Marton Zsolt püspök kedves szavakkal köszöntötte a görögkatolikusokat, akikhez családján keresztül is több szállal kötődik. Máté evangéliumára utalva (Mt 4,18.21) elmondta, hogy Jézus egyenként szólította meg leendő tanítványait, és közösséget alkotott belőlük. „Jézus ugyanígy egyenként, személy szerint szólít meg bennünket, egyenként vagyunk fontosak, de közösségben is szól hozzánk, s az első és legfontosabb közösség, melyeket mi magunk alkotunk, a családunk.”
Idézte a Katolikus Egyház Katekizmusát, mely szerint a „a család … természetes közösség, melyben a férfi és a nő önmaga ajándékozására hivatott a szeretetben és az élet továbbadásában. … A család az a közösség, amelyben az ember kisgyermekkortól kezdve megtanulhatja az erkölcsi értékeket, megkezdheti Isten tiszteletét és a szabadság helyes használatát. A családi élet beavat a társadalmi életbe.”
„A családnak nemcsak saját magunkat köszönhetjük, hanem szüleinket, testvéreinket, nagyszüleinket. Pál apostol írja a szentleckében (Róm 2,11), hogy Istennél nincs személyválogatás. Ez a megállapítás a családra is igaz. Nem egyforma mindenki a családban, de mindenki fontos, és mindenkire szükség van. Áldott az a család, ahol a szülők, gyerekek és nagyszülők békében együtt tudnak élni, de legalább közel laknak egymáshoz.”
A nagyszülőknek Ferenc pápa szavait erősítette meg, aki az ő családban betöltött szerepük fontosságát hangsúlyozva megalapította a nagyszülők és idősek világnapját: „Fontosak vagytok a család és az unokák számára! Hivatásotok az, hogy őrizzétek és adjátok tovább a gyökereket, adjátok át a hitet a fiataloknak, és viseljétek gondját a kicsinyeknek!”
Szintén Ferenc pápára utalt, mikor szomorúan állapította meg, hogy Európa szerte egyre inkább felüti a fejét egy olyan tendencia, amely ki akarja zárni az életből az öregséget, a betegséget, a szenvedést és a halált. Ezért állapítja meg a pápa: „Az öregség sok embert megrémít. Egyfajta betegségnek tartják, mellyel jobb elkerülni mindenféle érintkezést.”
A nagyszülők szerepének fontosságáról személyes tapasztalatain keresztül mesélt Zsolt püspök atya. Egyik nagymamája tanította meg imádkozni egy szentkép előtt, ezt a képet ma is szobájában őrzi. Ő vitte el először templomba, ő íratta be hittanra, nagypapájától tanult meg bodzát szedni és sakkozni. Nagymamájával szentmise után elolvasták és megbeszélték az evangéliumot. „Imáinak köszönhető a papi hivatásom” – mondta.
Igaza van annak, aki azt mondta egyszer: szobrot kellene állítani a nagymamáknak. De a nagypapáknak hasonlóan. Sajnos ők sokszor „hiánycikkek” a családban.
„Kedves nagyszülők! Törekedjetek testileg-lelkileg egészségesek lenni, mert az unokáitoknak szüksége van rátok!”
A gyermekeknek Ferenc pápa szavaival üzent: „Mindannyian fontosak vagytok. Mindannyian gyermekek és testvérek vagyunk, „egy nagyon hosszú láncban, amely a múlttól a jövőig vezet, és amely az egész földet behálózza. Ezért javaslom, hogy mindig figyelmesen hallgassátok a felnőttek történeteit: édesanyátok, édesapátok, nagyszüleitek és dédszüleitek történeteit!”
Ezt is mondja a Szentatya: „Jézussal egy új emberiségről álmodhatunk, és elkötelezhetjük magunkat egy testvéribb és közös otthonunkra jobban figyelő társadalom mellett, kezdve az egyszerű dolgokkal, mint például mások üdvözlése, engedélykérés, bocsánatkérés, a köszönet kifejezése. A világ mindenekelőtt apró dolgokon keresztül változik meg, anélkül, hogy szégyellnénk, hogy csak kis lépéseket teszünk, Ti is fontosak vagytok a nagyszüleiteknek. Ti viszitek az elevenséget, az erőt, a frissességet az életükbe. Ti okozzátok neki az örömet azzal, hogy önmagukat ismerik fel bennetek.”
A két generációtól azt kérte: „kapaszkodjatok össze, kössetek szövetséget egymással, építsétek együtt Isten országát! Ajándékozzátok meg egymást, tanuljatok egymástól!”
A nagyszülőket arra buzdította, hogy töltsenek minél több időt unokáikkal, tanítsák őket imádkozni, figyeljenek lelki életükre, hallgassák meg őket, hiszen a mai gyerekek szomjazzák a figyelmet, a meghallgatást: „Ferenc pápa számtalanszor hangoztatja, hogy a jövő egyháza az egymás meghallgatásának az egyháza kell legyen. Azt is hangsúlyozza, hogy ez a meghallgatás a családban kezdődik: a szülők, a gyermekek, a nagyszülők, a különböző generációk meg kell, hogy hallgassák egymást.”
Az unokáktól azt kérte, hogy ne szégyenkezzenek imádkozni, tanulni nagyszüleiktől. „Ahhoz, hogy igazán boldog legyél, sokat kell imádkoznod minden nap”, mert az ima „közvetlenül összeköt Istennel, fénnyel és melegséggel tölti el szívünket és segít, hogy mindent bizakodva és nyugalommal tegyünk” – idézte Ferenc pápát.
„Segítsetek nagyszüleiteknek akár a mindennapi teendőkben, akár élménybeszámolókkal, akár a digitális eszközök használatában, akár közös játékkal.”
Az idősek és fiatalok kapcsolatáról újfent a Szentatyát idézte: "a fiatalok és idősek új szövetségére van szükségünk, hogy a hosszú élettapasztalattal rendelkezők életnedve öntözze a növekedésben lévők reménységének hajtásait. Ebben a gyümölcsöző cserében megismerjük az élet szépségét, testvéri társadalmat hozunk létre, az Egyházban pedig lehetővé tesszük a hagyomány és a Lélek újdonsága közötti találkozást és párbeszédet.”
Záró gondolatként hangsúlyozta a család legidősebb és legfiatalabb tagjainak fontosságát: „Ha nincsenek nagyszülők, akkor nincsenek unokák sem, de ha nincsenek unokák, akkor nem lesznek nagyszülők sem! Így hát igen lényeges építőkövei vagytok a családi közösségnek és az egyháznak is, a szülőkkel együtt. Jézus számít rátok, ti is számíthattok őrá, és egymásra is!
Kedves Nagyszülők és Unokák! Tegyétek az evangéliumi jót külön-külön és együtt is családotok és egyházunk javára és örömére, Isten nagyobb dicsőségére!”
Szöveg és fotó: Király András / Görögkatolikus Metropólia
Idén is várja a felvételizőket katekéta-lelkipásztori munkatárs és kántor BA-képzésére, valamint hittanár-nevelőtanár mesterszakjára az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A levelező formában meghirdetett hitéleti képzésekre 2026. június 9-ig lehet jelentkezni, közvetlenül az intézmény honlapján. A Főiskola felhívását adjuk közre.
A régóta gyermekre váró párok hosszú éveken keresztül formálódnak olyan lelki terhek alatt, amiket mások nem feltétlenül tudnak elképzelni. A bizonytalanság, az elszigetelődés, a feszítő vágyakozás a saját gyermek után, átformálhatja a párkapcsolatot, az istenkapcsolatot. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2018-ban indította el az Anna-Joachim Programot, ahol mentálhigiénés szakemberek különféle módszerekkel segítik a meddőséggel küzdőket. Homokiné Hollósi Cecília, az Anna-Joachim Program szakmai vezetője, klinikai tanácsadó szakpszichológus, illetve az Apor Vilmos Katolikus Főiskola mesteroktatója. Király Eszternek nem csak az Anna-Joachim Programról és a meddőséggel küzdő párok lelki támogatásáról, hanem a gyermektelen évektől az örökbefogadásig ívelő életútjáról is mesélt.
Megható szertartás keretében, Tápiósülyön kísérték utolsó útjára dr. Szegedi László atyát. A gyászmisét Marton Zsolt váci megyéspüspök celebrálta paptestvérek, szerzetesek és a hívők népes közössége előtt. Beszédében nemcsak egy meghatározó lelkipásztortól, hanem mesterétől és lelki atyjától is búcsúzott.2026. május 20. szerda
Bernát és Felícia
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam...
Összes program »